Pétainista-guénonista sci-fi? Elég valószínűtlenül hangzik, mégis van ilyen. Sokan legalábbis így hivatkoznak a francia René Barjavel (1911-1985) Ravage című könyvére, mely a műfaj ismerői szerint a tudományos-fantasztikus irodalom legfontosabb darabjai közé tartozik. A regényt először a hírhedt kollaborációpárti (nem mellesleg: roppant tehetséges embereket maga köré vonzó) folyóirat, a Je suis partout közölte 1943-ban. Barjavel művét egyesek a Vichy-Franciaország melletti kiállásként értelmezik, amennyiben a technológiai fejlődés és az általa kiváltott katasztrófa nyomasztó látképével azokat a hagyományos értékeket helyezi szembe, melyeket a Pétain-kormányzat is pajzsra emelt. (Munka, Család, Haza - hogy a rendszer hivatalos mottóját idézzük.) Ez az értelmezés vitatott, senki sem vonná azonban kétségbe Guénon, tőle is főképp A modern világ válsága c. alapmű hatását, mely a pusztulásba vezető szcientizmus elutasításában, majd a romokon létrehozott új társadalom felvázolásában érhető tetten. "Meg kell mondanom, hogy Guénon nagyon nagy hatással volt a gondolkodásom alakulására", mondta egy interjúban maga a szerző, és ez a guénoni ihletettség élesen megkülönbözteti könyvét a többi, vele nagyjából egy időben íródott (orwelli, huxleyi, zamjatyini) disztópiától.

A regény első felében egy, a korban született jövővíziókból ismerős, ma már kissé megmosolyogtató technológiai univerzumot fest elénk Barjavel. 2052-ben járunk: Franciaország városai egyetlen végtelen, zsúfolt metropolisszá olvadtak össze, mely néhány érintetlenül hagyott vidéket leszámítva az ország egész területét elfoglalja. Mezőgazdaságra nincs szükség: mesterségesen, ipari körülmények között előállított élelmiszerekkel táplálják az állampolgárokat. Párizs sem a régi már: hatalmas felhőkarcolókat emeltek a lerombolt negyedek helyére (a Sacré-Coeurt azért a műemlékvédelem megkapó példájaként elhelyezték az egyik ilyen felhőkarcoló teraszán), elektromos autók cikáznak az utakon és a levegőben, háztartási gépek mentesítik az embert a legkisebb fáradságtól is. (Meglepőbb talán csak az a mód lehet, ahogy Barjavel víziójában az elhunyt rokonokkal bánnak: bebalzsamozzák őket, majd a lakásban található üvegtárlóban helyezik el őket, hogy ekképpen a korábbi nemzedékek is részt vehessenek a család életében.) A főhős, a technológiai terjeszkedéstől megkímélt Provence-ból származó François Deschamps - beszélő név! - vegyipari egyetemi felvételijére utazik Párizsba, és elkeseredetten figyeli, ahogy gyerekkori játszótársát, szerelmét, Blanche Rouget-t egy médiakonszern igazgatója szédíti. Egy barátjával éppen a legújabb sztárként felvezetett Blanche-nak a hírnév felé tett első lépéseit nézné a háromdimenziós televízión, ám egyszeriben - feltehetően világszerte - elmegy az áram, és vissza se jön ezután, aminek nyomán hamarosan kibontakozik a káosz: az élet megbénul, a repülő járművek hatalmas pusztítást okozva a házakba csapódnak, a hőségben tüzek ütnek ki, az élelmiszerkészletek csakhamar elfogynak, és kezdetét veszi a bellum omnia contra omnes. Az eddig olajozottan működő modern világ helyén egy pillanat alatt a legbarbárabb körülmények uralkodnak el: féktelen öldöklések, fosztogatások, leégett negyedek, satöbbi. (A korabeli olvasó könnyen párhuzamot vonhatott ezen jelenetek és az 1940-es összeomlás tapasztalatai között).

François szerelmével Párizs biztonságosabb déli kerületeibe húzódik vissza, majd - miután éhenkórász, kegyetlen portyázókkal megütközve kellő ellátmányt vettek magukhoz - egy kis csapat élén elhagyja a várost, mely lassan a lángok martalékává lesz. Előtte azonban teljes engedelmet követel meg társaitól. A cél François provence-i szülőfaluja, ahol talán még volna némi esély az újrakezdésre. Az átkelés Franciaországon persze viszontagságokkal teli, egy útba ejtett pszichiátriai intézetben találkoznak magával a sugárkezelt Halállal, később majdnem odavesznek a dühöngő erdőtűzben, és a csapat több tagja elhull az utazás során. Végül azért eljutnak a katasztrófától nem érintett Provence-be, ahol a patriarchává emelkedő François vezetésével (egyes irodalomtörténészek Pétain marsallt látják a figurában) új, hierarchikus és a haladástól elzárkózó, földműves társadalom épül, melyben kötelező a többnejűség, egyes költői művek kivételével tiltják a könyvek olvasását, és egyfajta bukolikus, emberléptékű jólét uralkodik. François új vallást is alapít, mely a szerény, megelégedett élet támasza hivatott lenni. Mikor évtizedekkel később, hét feleség és kétszázhuszonnyolc gyerek után az agg patriarcha egy ünnepély keretében átadná hatalmát az utódjának kiválasztott fiatalembernek, egy ember a nagy alkalom tiszteletére egy általa fabrikált mezőgazdasági géppel rukkol elő. François dühödten nekitámad az alaknak, aki megöli őt. A könyv azzal a baljós sejtelemmel zárul, hogy a materializmus apránként újra meg fogja hódítani a világot.

Röviden így foglalható össze a regény cselekménye. Hiába azonban a nemes eszmei megalapozás, a tradicionalista inspiráció, Barjavel műve nem igazán hagy nyomot az emberben. A Ravage kétségtelenül érdekes darabja a nagy hagyománnyal rendelkező (hogy csak néhány nevet említsünk: Baudelaire-től Léon Bloy-n és Huysmans-on, később Bernanoson át Céline-ig meg Drieu La Rochelle-ig vezető) francia reakciós irodalomnak, és a sci-fi-irodalom kialakulásában is fontos szerepet játszhatott, ám a bántóan egysíkú karakterábrázolást még az olyan erőteljes jelenetek sem feledtetik, mint a menekülés a hamuviharon át vagy a lángoló erdőben a szereplőkre törő kollektív hallucináció. A regény műfajától elválaszthatatlan ambivalencia és bizonytalanság olykor nagyon hiányzik a cselekményből, de talán egyszerűen csak az okozza az olvasó kielégítetlenségét, hogy a regény nem öregedett valami jól. És persze olyasféle mélyebb meglátásokat sem tartalmaz, mint amilyenek Orwell vagy Huxley disztópiáit máig megkerülhetetlen alapművekké teszik (még ha az utóbbi regényként szintén nem éppen remekbe szabott). Mindettől függetlenül érdemes egyszer elolvasni a könyvet (és érdemes volna lefordítani magyarra), már csak azért is, mivel a benne felvetett problémák - a technológia hübrisze, az emberi lét fokozatos elgépiesedése, a modernitás lélektelensége - semmivel sem kevésbé aktuálisak, mint akkor, sőt. Meg hát mégsem kerül sokszor az ember kezébe egy pétainista-guénonista sci-fi, ugye. (Barjavelnek egyébként három kötete jelent meg magyarul: a Ravage-t követő Az óvatlan utazó, mely állítólag először fogalmazta meg az időparadoxont; a Modern Könyvtár-sorozatban A mimóza bosszúja címre hallgató elbeszélés-gyűjtemény; majd a hatvanas években írott összeesküvés-sztori, a tavaly újra kiadott A nagy titok.)