Batiszkáf

Batiszkáf

Az erkölcsösen elakadt lélegzet

Neomorál és egyenmásság (2.)

2016. november 25. - batiszkáf

 

whit.jpg

Nincs is szebb, mint amikor az erkölcsöt teljes barokkos pompában felvonultatják az utópista harc kritikus színterein, nem igaz?

Ha másból nem, a másság felvállalására és elfogadására intő szlogenek féktelen elszaporodásából mindenkinek egyértelműnek kellene lennie, hogy a másságnak egyszer s mindenkorra annyi, a sokszínűség és a változatosság napjai meg vannak számlálva, különbségeink záros határidőn belül könyörtelenül el lesznek törölve, olyan totális és zsarnoki egyformaság fog rátelepedni az egész világra, amilyet még nem pipáltunk. Még ha elsőre talán low budget katasztrófafilmekbe (Szupercápa vs. Megapiton, Jámbor András vs. Elemi Logika) illő hatásvadászatnak tűnik is mindez, kétség sem lehet afelől, hogy a legradikálisabb uniformizmust tartogatja számunkra a jövő: új, totalitárius erkölcs van kialakulóban, mely mániákus módszerességgel vonja felelősségre a valóságot, helyezi vád alá annak minden részletét (ld. a "rasszista" mikroagressziókat felsoroló egyetemi sillabuszok), súlyosabbnál súlyosabb morális problémákat fedez fel a hétköznapok legjelentéktelenebb aspektusaiban is (ld. munkahelyi légkondicionálás mint a patriarchális elnyomás eszköze), és addig nem nyugszik, míg el nem távolította az összes akadályt az utópia globális térnyerése elől, másképp fogalmazva: míg nem kekeckedte minden ízében egyöntetűen és egyhangúan Jóvá a világegyetemet.

A hivatalos hangadók arra törekednek, hogy a szivárványos zászlók, fényjátékok és tacepaók, az antirasszista reklámszpotok, a diversity weekek és tolerancia-workshopok stb. özönét valamiféle általános polgári felvilágosultság semleges, jóformán magától értetődő megnyilvánulásaiként tüntessék fel; valójában persze erkölcsi hevülettel áthatott eszközök ezek egy nagyon is konkrét célnak - jelesül az emberi törekvések horizontján délibábosan remegő utópista álom valóra váltásának - a szolgálatában. Egyáltalán nem meglepő, sőt igazából törvényszerű, hogy ez az utópista vízió egy merev és ellentmondást nem tűrő ortodoxiának ad alapot, mely a létezés egészét az eszkatologikus sóvárgás függvényében értelmezi és alakítja át; ez történt a kommunizmus esetében is, és a posztmodern utópizmus sem kivétel. Míg azonban a kommunizmus többé-kevésbé racionális módon igyekezte megfogalmazni a maga dogmatikáját, a történelmi haladás univerzális érvényű, "tudományos" igényű képletét állítva fel, melynek az emberi törekvéseknek engedelmeskedniük kell (ebből a racionális jellegből aztán a megmosolyogtatóan pitiáner ideológiai csetepaték egész sora következett), a posztmodernitás az erkölcs megkérdőjelezhetetlenségével szabályozza be a világot, a morális felbuzdulások - empátia- vagy méltatlankodáskampányok - szertelen erejével uniformizálja azt, igazítja kényszeresen az utópista vízió körvonalaihoz.

Ma a megváltástudatosok nem érvekkel és tényekkel hadakoznak, nem is kísérlik meg kielemezni, megcáfolni az Ellenség nézeteit, hanem nyers ítéleteket hoznak a kerékkötők emberi minőségéről, erkölcsi mivoltáról, feneketlen gonoszságáról, mely - rebegik képmutatóan - lehetetlenné teszi az értelmes vitát, s mellyel szemben fontolgatás-gondolkodás nélkül a legkeményebb eszközökhöz kell nyúlni. Lezseren ejtsünk el a megfelelő társaságban egy nem illedelmes állítást, hogy tisztán lássuk, miről is van szó. A megbotránkoztatott kicsinyek rémült-hitetlen felháborodástól horgadozó kérdésként ismétlik meg a Kijelenthetetlen Kijelentést, arcuk szó-szerint-levegőt-sem-kapok grimaszokba torzul - ellenérveket persze nem keresnek, hiszen azzal felháborodásuk morális tündökletességét és evidenciaszerűségét gyengítenék. Ez a döbbent visszakérdezés, ez a manírosan, erkölcsösen elakadt lélegzet a neomorál egyik legjellemzőbb megnyilvánulása, egyben punditok ezreinek megélhetési forrása, akik televíziós vitaműsorokban utolérhetetlen mesterségbeli tudással mutatják be napról-napra.

Ez azonban még csak posztmodern erkölcsiségünk basic, kétbites szintje. Kifinomultabb formákban is tetten érhetjük, abban például, ahogy a médiamunkások ördögivé festik az Ellenséget. Az még pőre feltételezésként sem merül fel, hogy a dogmákat elutasítók magatartása esetleg racionális indítékokból következik, hogy valamilyen mélyen átélt eszmei-világnézeti különbség áll hozzáállásuk hátterében. Nem, azokból a fésületlen, karikaturisztikus figurákból, melyek az újságírók gúnyos vagy éppen fojtottan riadozó beszámolóiban megjelennek, a legalapvetőbb emberi vonások és értékek is hiányoznak: nyomorult ösztönlények csupán, akiket hivalkodó tudatlanság, féktelen önzés meg különféle zsigeri fóbiák és gyűlöletek mozgatnak; a megértés velük szemben legfeljebb odáig terjed, hogy rettentő okosan előpszichologizálják életük setét szövevényéből a traumákat, elfojtásokat, körömrágós komplexusokat és krónikus merevedési zavarokat, a szokásos freudi nyalánkságokat tehát, melyekből komplex diagnózist vonhatnak le általános lelki elhibázottságukra vonatkozólag, és drámaibbnál drámaibb jövőképeket vetíthetnek előre. (Sokatmondó egyébként, hogy az ellenség elembertelenítésére használt hagyományos gyilkos jelzők - rasszista! szexista! xenofób! - helyett ma már egyre gyakrabban megejtő egyszerűséggel rossznak minősítik a kártékony egyedeket.) De az is jellegzetesen neomoralisztikus jelenség, ahogy a "melegházasság" legalizálásért folytatott csatában a szivárványos oldal ügyesen magával a gyöngéd,  vattacukor-bolyhos szeretettel azonosítja magát, ezzel söpörve félre minden ellenvetést. Hiszen ki az az elvetemült, aki kifogást emelne a szeretet térnyerése ellen?

A neomorál terrorisztikus sztenderdjei szebbnél szebb fogalmakkal vannak felvezetve. Így fordulhat elő, hogy a nyitottság, az elfogadás és a megértés nevében kényszerítenek lemondásra egyetemi tanárokat, akik kiállnak a véleménypluralizmus mellett, hurcolnak meg cégvezetőket, cukrászokat és virágárusokat, akik a házasság hagyományos felfogásában hisznek; így állhat elő az a helyzet, hogy a kirekesztés elleni harc jegyében a nyegle értelmiségi élcelődés, a megvetés vagy egyenesen a gyűlölet tárgyává teszik a fehér ember alakját, szánalmas, szubhumán bunkóként és/vagy természeténél fogva sátáni kizsákmányolóként állítják be, akinek a mai világban tulajdonképpen már élnie se volna szabad. Csak azt tekintendő másnak, ami egyben Jó is; másképp szólva: ami megfelel a Másság nemzetközi szervezetek, értelmiségi klikkek és egyebek által kodifikált definíciójának, vagyis ami zökkenőmentesen beleilleszkedik az utópista sóvárgás zord-szigorú ortodoxiájába. Másnak lenni ma nem jelent egyebet, mint ahhoz a hivatalos életfelfogáshoz csatlakozni, melyet az utópista politikai-gazdasági-kulturális establishment propagál minden utcasarkon, s melyet e propaganda hatása alatt engedelmes és egyforma tömegek vallanak világszerte. Másnak lenni ma a világ legolcsóbb és legkonformistább dolga: tulajdonképpen semmi erőfeszítést nem igényel, és garantáltan buksisimogatás jár érte minden létező hatalmasság részéről. Azt a maroknyi szerencsétlent pedig, aki dacolna a tomboló kollektív jósággal, az elnyomó, normatív, többségi társadalom megtestesítőiként bélyegzik meg és húzzák le a vécén. A másság egyenmásság, az önfeladás és az osztatlan harmónia isteni távlata; azzal az ígérettel szédít, hogy az erkölcs akolmelegében megszabadulhatunk minden loncsos, lompos és bozontos egyéni vonásunktól, csak hogy végre igazán különbözőek legyünk.

(folyt. köv.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batiszkaf.blog.hu/api/trackback/id/tr9311960829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.04. 12:01:42

Sajnálatosan egyre jobban hanyatlik a nyugati civilizáció, benne az USA és Európa, benne pedig Magyarország.
boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2016/12/a-ribanc-mint-noi-onmegvalositas.html

Amúgy kiváló a cikk.

Egy tanács: a cikkek, amiket írsz, szerintem simán mehetnének a Férfihangra is. Amúgy is égető szükség lenne kiváló cikkírókra a portálon. Te pedig elég igényesen írsz. Ha gondolod, vedd fel a kapcsolatot a szerkesztőséggel. Szerintem simán átvennék valamelyik cikked. S ezáltal a te írásaid is több emberhez eljuthatnának.

Szevaszkukac 2016.12.09. 11:11:05

A szerző irásaiból nem úgy tűnik, hogy több emberhez szeretne eljutni az írásaival, inkább minőségibb emberekhez. Azok meg úgy is megtalálják.

Tehetetlen Dodó 2017.01.02. 21:04:06

Remek.

Egy apró megjegyzés: "a legradikálisabb uniformizmust tartogatja számunkra a jövő" annyiban korrekcióra szorul, hogy ez már elérkezett. A nagy "önmegvalósítás" és "individualizmus" már most olyan - belsőleg és külsőleg - uniformizált egyedek százmillióit állította elő, hogy Mao elvtárs sírva könyörögne a receptért és bánatában csíkokra hasogatná egyenzubbonyait.

Dzsendőrség (törölt) 2017.04.12. 16:50:05

Kiváló cikk!

A szivárványszínű zászló önkényuralmi jelvény, akárcsak az EU zászlaja.

dzsendorseg.blog.hu/2017/04/12/unios_zaszlokkal_zsoldosok_tamadnak
süti beállítások módosítása