Journal réactionnaire

Batiszkáf

Megmagyarázhatatlan jelenségek

- napló -

2016. július 18. - batiszkáf

Emberek, akik azzal veszik védelmükbe Oravecz Nóra, Deepak Chopra, Eckhart Tolle meg a többi hasonszőrű bandita irományait, hogy hány öngyilkosságot akadályoztak meg. Nos, pont ez bizonyítaná legjobban ezen művek hitványságát. Azt a könyvet, amelynek emberi értelemben vett haszna, sőt funkciója van, semmi nem különbözteti meg a klozetpapírtól - az már igazán csak nüansznyi különbség, hogy az ereid felpattintásáról beszéled le magad vagy a farodat törlöd ki velük, a lényeg az, hogy valamilyen földi és épp ezért végső soron említésre sem méltó cél szolgálatában állnak. Egy valamirevaló könyvet nem lehet hasznosítani. A klozetpapír és az Oravecz és társai neve alatt piacra került kiadványok között azonban mégis van egy óriási különbség: az előbbi, bár kétségkívül egy nem túl magas ontológiai szinten helyezkedik el, becsületesen betölti a maga szerény, de tisztes feladatát, mondjuk úgy: a klozetpapír használata nem ront az emberen; az utóbbiak azonban, miközben olyan fogalmakkal játszadoznak, melyeket a legtöbb ember a szégyentelenség terhe nélkül nem ejthetne ki a száján, szédületes hatékonysággal aljasítják le olvasóik vélhetőleg amúgy is visszataszító személyiségét.

*

1880_holttestfotozas_a_rendorsegi_nyilvantartasba.jpeg

Emberek, akik azzal vágnak vissza az Oravecz-banda produktumait kritizálni merészelőknek, hogy ne mondják meg nekik, hogy mit olvashatnak. Nos, ami engem illet: én örülnék a legjobban, ha olyan társadalmi rendben élnénk, ahol a hozzájuk hasonló csandalanépséget nem kényszerítenék természetellenes módon az írás-olvasás képességének elsajátítására. A ő esetük is kiválóan bizonyítja, hogy az általános tankötelezettség merő agyrém, és hogy a tömegeket a legszilárdabban el kell zárni azoktól az eszközöktől, melyeket a kiválasztott kevesek tudományának művelésére találtak ki.

*

Tisztességtelen az az író, amelyik nem akarja kétségbeesésbe kergetni az olvasóját; hiszen az igazi irodalom lényege pont az, hogy minden elképzelhető módon megsebezze az embert, aki máskülönben, még kimondani is szörnyű, ép volna és boldog, kis gyáva sunnyogó, ahogy Kosztolányi fogalmaz, aki azzal az autista bizalommal tekintene a dolgokra, hogy azok valamiképpen tényleg léteznek, és csak úgy fickándozna a belőlük sugárzó hamis biztonságban; aki úgy emelné le a gabonapelyhet a szupermarket polcáról és gyömöszölné be a ruháit a mosógépbe és figyelné angyali türelemmel a tükörben, ahogy vágják a haját, hogy nem töltené el az emberi kondíció tarthatatlanságának és nevetségességének kínzó tudata; aki úgy végezné be evilági tengődését, hogy egyszer se tette föl a kérdést magában, mégis mi a fene szükség volt az összes levegővételre. Az író gyötrelmet és szenvedést osztogat; ebből fakadóan az olvasást, legalábbis azt az aktust, ami érdemes erre a névre, a legínyencebb mazochizmus jellemzi. Azért olvasunk, még ha ezt nem is feltétlenül tudatosítjuk magunkban, hogy sebeink szaporodjanak, minthogy általuk, kizárólag a sebek által ismerhetjük meg a világot. A legnagyobb dicséret, amelyet egy műre alkalmazhatunk, valami olyasféle lehet, hogy remekbe szabott, mint egy keresztre feszítés.

Az Oravecz-banda persze mit sem ért ebből, viszont röhögve becsteleníti meg az irodalmat és a szellemet. Ezek a pénzéhes banditák gátlástalanul rájátszanak az ember legalantasabb ösztöneire, alávaló bölcsességeikkel elzsongítják a szerencsétleneket, akiknek a közelébe se kellett volna kerülniük a Gutenberg-galaxisnak, lepcses, optimizmustól bűzölgő szájukkal reményről és álmokról gügyögnek nekik, pihe-puha plédekkel takargatják be a lelküket, és forró kakaóval kínálgatják őket, s a tömegek észre sem veszik, hogy a lötty, amit oly kéjesen szopogatnak, a legnemesebb egyszerűséggel: szar, az Oravecz-félék konstans, kreatív diaréjának dögletes, véres végterméke, csak úgy csurog két patakban az arcukon lefele, s ezek a nyomorultak ájultan vigyorognak, boldogan a szartól, a habzsolva nyeldekelt szartól, majd kicsattanva tőle, most már állnak elébe minden megpróbáltatásnak, most már sohasem adják fel, épp azok, akiknek a lehető legzárosabb határidőn belül fel kéne adniuk, egyszer s mindenkorra, véglegesen, akkor talán még megmenthető volna belőlük valami, de nem, ezek harcolnak tovább, mernek önmaguk lenni, megvigasztalva és megerősítve és táplálva Oraveczék gőzölgő, életadó ürüléke által. De még csak nem is ez a legbőszítőbb a dologban - ha az egész megmaradna puszta zsákmányszerző koprofágiai kalandozásnak, legalább nem volna muszáj foglalkozni vele, kihúzhatnánk magunkat alóla. Feltűnő azonban, hogy Oravecz és társai milyen erőszakosan kívánják trágyázni az energiáinkat és a reményeinket; egy normális embert már csupán annak ki kellene józanítania, hogy milyen határtalan érdeklődéssel és aggodalommal viseltetnek fizikai-lelki jólétünk iránt. Oravecz nem elszigetelt jelenség, hanem integráns része a rendszernek, amely mind zsarnokibb módszerekkel követeli meg tőlünk, hogy boldogak, mindig, minden körülmények között, tetőtől-talpig, keresztül-kasul és a legutolsó ízünkig is, maradéktalanul és változtathatatlanul és gyógyíthatatlanul boldogak legyünk, s ha csak kicsit is ernyedtebb a mosolyunk az uniós szabályozásokban előírtnál, akkor bőszülten nekiáll, hogy mindenáron kinevelje belőlünk a boldogtalanságot, igaz, a körmünket talán még nem tépik le, de megvannak az iszonyatos módszerek arra, hogy örömöt csempésszenek a lelkünkbe. Csak a legostobább nem érzékeli, hogy a legsanyarúbb elnyomásban élünk; diktatúra ez, csak épp ennek a diktatúrának nem Rosenberg vagy Zsdanov, hanem Oravecz a fő ideológusa.

*

Múlt héten Balaton Sound a tó túloldalán, vagy tíz kilométerre, mégis úgy hallatszott, mintha csak két utcával odébb zajlana. Meg nem értem, hogy valakik direkte fizetnek azért, hogy több napon át megszakítatlanul szenvedjék el ezt a zenét, ahogy azt sem, hogy a végére nem válnak tőle lelki nyomorékká.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://batiszkaf.blog.hu/api/trackback/id/tr568898920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2016.07.24. 16:54:26

REMEK ÍRÁS!

A kis jércét nem irigylem én,
amikor kapar az udvar szemetén.
Irígylem a kotlóst: lázban, egyedül
az áthevülő tojásokon ül
s a változás titka körülkerengi.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyujtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

A gondolat itt, ott, mindenütt
élő szövetet bont és sebet üt.
Ha sokallod, mennyi rajtad a seb,
fuss, mint a háromlábu eb,
fuss vissza, míg nem késő visszamenni.
A boldogság útszéli szemét,
szedhet eleget, ki lenyujtja kezét,
az érlelő kínt kell megérdemelni.

batiszkáf · http://batiszkaf.blog.hu 2016.07.24. 21:13:32

@AtyafiPeca: Köszönöm szépen! Meg ezt a Weöres-verset is; nem ismertem, remek darab.