Journal réactionnaire

Batiszkáf

Batiszkáf Top 5

18. hét

2016. május 07. - batiszkáf

 

5. Stan Getz és Kenny Barron - East of the Sun (And West of the Moon)

Az egyik kedvencem standardem, egyébként elég érdekes története van: egy Brooks Bowman nevű princetoni hallgató írta a harmincan évek közepén (a cím egy norvég tündérmesére utal), és az egyetemi színtársulat előadásának keretében került először bemutatásra. Bowman nem sokkal ezután autóbalesetben meghalt, szerzeménye azonban egyre kedveltebb lett a jazz-zenészek körében, 1940-ben Tommy Dorsey is rögzítette az ifjú Sinatrával. A fenti feldolgozás Stan Getz és Kenny Barron People Time című csodálatos lemezéről származik, melyet három hónappal azelőtt vettek fel egy dán jazzklubban, hogy a májrák végleg legyűrte Getzet. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a tenorszaxofonos művészete a nyolcvanas évek végén jutott a csúcsra; ami, tekintve azt, hogy hosszú pályafutása során hányféle stílusban próbálta ki magát és hány remekművet adott ki a keze alól - kezdve Woody Herman Second Herd-jében, mellyel a legendás Early Autumn-t rögzítette, majd folytatva a cool irányzat matadoraként, a komolyzenei ihletettségű third stream felé is elmerészkedve (1962, Focus: hallgassák meg róla a Zene húrós hangszerekre, ütőkre és cselesztára második tételét megidéző nyitószerzeményt), a bossa nova-lemezekkel hatalmas sikereket aratva, majd Chick Corea közreműködésével a modernebb megközelítéseket is elsajátítva (a Captain Marvel című albuma talán a fúziós zene legidőtállóbb darabja) - szóval... nem kis dolog. A vég felé közeledve Getz játéka szívbemarkolóbb volt, mint valaha - milyen szerencse, hogy az utolsó években vele fellépő Kenny Barronban megtalálta tökéletes kísérőjét.

4. Herbie Nichols Trio - House Party Starting

Herbie Nichols soha nem kapott túl nagy figyelmet. Leghíresebb szerzeménye a Billie Holiday által előadott Lady Sings the Blues volt, ám lemezei gyatra előadásszámokat produkáltak, megélhetése érdekében kénytelen volt Dixieland-együttesekkel fellépni. Korai halála után feledésbe merült, s tulajdonképpen a kutya sem foglalkozott vele, míg egyes avantgárd körök fel nem fedezték korát megelőző művészetét. Nichols erősen érdeklődött a klasszikus zene, főképp annak modern irányzatai iránt, mindenekelőtt Bartók volt rá nagy hatással. A fenti felvételt hallgatva Monk szögletegessége is eszünkbe juthat, ám igazából teljességgel egyedi a játéka (a maga idejében meg pláne az volt); később Andrew Hill (egy másik nagy ikonoklaszta) fejlesztette tovább ezt a stílust. Nichols talán nem volt virtuóz zongorista, de excentrikus életműve mindenképpen több figyelmet érdemel, mint ami ma kijár neki.

3. Ella Fitzgerald - Useless Landscape

Egy Jobim-dallal nemigen lehet hibázni, főleg, ha olyasvalaki adja elő, mint Ella. (Hát ha még ráadásul a ragyogó Tommy Flanagan a kísérő!) A felvétel az 1969-es montreux-i fesztiválról származik, sajnos a teljes koncertet leszedték a YouTube-ról. A hatvanas és a hetvenes évek fordulója, nyugodtan mondhatjuk, az egész jazztörténelem legsötétebb időszaka volt: a rock betörése véget vetett a popzene (a Broadway-musicalek, a régimódi táncdalok) és a jazz szimbiózisának, a tömegek az új zene felé fordultak, a jazzklubok kongtak az ürességtől, és csakhamar be is zárták legtöbbjüket; a zenészek lélektelen stúdiómunkára adták a fejüket, vagy a pénzhajhász producerek nyomására szörnyűbbnél szörnyűbb albumokat kényszerültek rögzíteni, tele a nap primitív slágereivel. A montreux-i koncertre is rányomta a bélyegét az igyekezet, hogy "megszólítsák a fiatalokat"; szerencsére az olyan számokon túl, mint a Hey Jude vagy a Sunshine of Your Love, minőségi matéria is akadt a repeortárban, így például ez a remek Jobim-szerzemény, melyből Ella és triója tolmácsolásában valami egészen varázslatos kerekedik. (Egy hallgatást vagy kettőt  Esperanza Spalding és Gretchen Parlato verziója is megér.)

2. Robert Glasper - Stella by Starlight

A jazz haláláról már sokan prédikáltak, aztán valahogy mégsem következett be soha, noha igaz, hogy olyan jelentőségre és népszerűségre már soha nem tesz szert, mint amivel az ötvenes-hatvanas évek előtt rendelkezett, de hát ez valahol törvényszerű: ahogy egyre bonyolultabbak lettek a műfaj művészi kifejezőeszközei, úgy vált egyre érthetetlenebbé és zavarosabbá a tömegek szemében. (Fülében?) A jazz népszerűségvesztése már a beboppal (tehát "nagykorúvá" érésekor) megindult. Ettől persze az a tény, hogy a jazz hallgatósága kiöregedőben van, nem válik kevésbé nyugtalanítóvá; sok fiatal zenész - így Robert Glasper is - úgy próbálja szélesíteni a közönségét, hogy a kortárs könnyűzene elemeit csempészi játékába. Hogy ez mennyire sikeres, az nem tudom, a jazzdarabokba ékelt rapbetétek vagy a különféle Nirvana-feldolgozások nekem személy szerint meghaladják a tűrőképességemet, a fenti felvétel viszont egészen elragadó: Glasper zseniálisan lazítja fel a Stella by Starlight struktúráit; kicsit Ahmad Jamalra hasonlít abban, ahogy hanyag eleganciával darabjaira szedi és újra összerakja a dalt, mindennek pedig a dobos (utánanéztem: Damion Reid) elképesztő seprűzése feszül neki. (Egy másik Glasper-tipp: a Mongo Santamaria szerezte Afro Blue felettébb rádióbarát újraértelmezése.)

 1. Wayne Shorter a Lincoln Centerben

A Lincoln Center Wynton Marsalis által vezetett big bandje az egyik (ha nem a) legrangosabb jazz-zenekar a világon. Tavaly koncertet adtak a legendás Wayne Shorter tiszteletére: ebből láthatunk itt három kitűnő részletet. A szaxofonos cseles kompozícióira a zenekar tagjai írtak nem kevésbé ötletes hangszereléseket; Shorter maga is közreműködik, összetéveszthetetlen játéka mit sem fakult az évek során. Shorter egyébként egy végtelenül alázatos és szimpatikus ember, nyugodt derűjének a néhány héttel ezelőtti budapesti koncertjének közönsége is tanúja lehetett; már csak az megér egy megtekintést, ahogy a zenészekkel viccelődik. (3:18 - Yes or No; 17:07 - Contemplation; 26:24 - Endangered Species)

A bejegyzés trackback címe:

https://batiszkaf.blog.hu/api/trackback/id/tr258693368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.