Journal réactionnaire

Batiszkáf

Juhász Ferenc halálára

2015. december 03. - batiszkáf

kassak0003.jpg

Elment a legnagyobb magyar kortárs költő.

Nem hiszem, hogy hatalmas hullámverést keltene a hír - egy-két nekrológ, néhány hamarjában összeollózott versrészlet, talán egy portréfilm a Dunán. Pedig.

Cioran írja valahol, hogy az igazán nagy költészet megváltoztatja az ember vérének minőségét. A költészet lényege az, hogy nekiront az olvasónak. És éppen ez az, ami elképzelhetetlen mostanság. A vers nem édeskés érzelmek terepe. A vers nem arra van, hogy mindenkinek jóleső igazságokat fogalmazzon meg. A vers nem puszta esztétika. A vers nem visszaigazolás. A költészet eredendően illetéktelen, agresszív, behatol egzisztenciánk legelzártabb területeire, szembesít azzal, amit még magunk elől is titkolunk. Nem ad szájunkba közhelyeket, nem szervez be semmilyen mozgalomba. Nem gondolkoztat el: leigáz. Felforgat. Du musst dein Leben ändern, ugye.

A mai ember nem tűri, hogy megsértsék magánszféráját, hogy kecses kis hazugságait lerombolják, ezért a költészetet ki kellett küszöbölnie, és ki is küszöbölte. A költészet halott; mi sem természetesebb, hogy a líra új aranykoráról papolnak. Hisz elragadóan pofátlan fiatalok bizonyítják, hogy a költészet is lehet menő. Magyarul: tehetségtelen kamaszok és népszerűséghajhász, örök középszerűségre ítélt költőcskék bárgyú szóviccekkel és kínrímekkel dobálózva erőlködnek, hogy valami döbbeneteset és nyerset mondjanak az életről. Eközben az irodalmi szakma beltenyészetének vértelen, világtól elzárt tagjai a posztmodern esztétika bűvöletében, mondvacsinált problémákat boncolgatva, az irodalmat az irodalomtudomány puszta eszközévé süllyesztve a teljes jelentéktelenségbe oldják azt, ami a költészetből maradt.

Juhász Ferenc nem volt menő, sőt lenézés lengte körül, a hivatalos irodalmi körökben sikk volt belé törölni a cipőt, amiért nem volt hajlandó megfelelni a kor követelményeinek, üvöltött, ahelyett, hogy ironikusan cincogott volna, és bátran, öntörvényűen elmerészkedett a szélsőségek felé, tudomást sem véve az ún. korszerű irodalom dogmává csontosodott esztétikai elveiről. Mintha valami természeti erő hajtotta volna a költészetét. Ha életművének egyes részei valóban problematikusak is, annak az az oka, hogy mert kockázatot vállalni, elmenni a líra legvégső határaiig, áthágva minden szabályt, hagyományt, megfontolást. Felettébb veszélyes vállalkozás volt ez, és kétségtelen, hogy olykor zsákutcába vezetett; ám az utókor nem a tévedésekre, hanem azokra a zseniális, összetéveszthetetlen juhászi verssorokra fog emlékezni, melyeket csupán ez a törhetetlen vakmerőség teremthetett meg.

Juhász Ferenc halálával talán az utolsó képviselője is eltávozott annak a költészetfelfogásnak, amely a lírát nem játékként, csecsebecseként fogta fel, és nem is az irodalomtudomány laboratóriumaként tekintett rá, hanem elementáris erőt látott benne, mely képes felszántani az embert és - rajta keresztül - a létezést.

Nyugodjék békében.

Így vagyok én is immár, így vagyok árván, így vagyok: ilyen verten
és angyalcsorda rugdos, cibál, lök, szennyes recsegő horda,
százlábú bogártömegként szétfutva, sírva, összetorlódva, kupacosodva,
ízelt csigolyaláncként szaladva, gyűrű-rózsafüzérként gomolyogva.
És ki néz engem, a megvert, vad jéggel-alázott kertet,
ki jajgatja véresen, jég-alá száműzetésem, milyen Éden:
még bent a szenvedésben, s már kívül a szenvedésen?
A jégverés fehér dühdiadalma (2007)

A bejegyzés trackback címe:

https://batiszkaf.blog.hu/api/trackback/id/tr608135784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2015.12.04. 17:10:02

Juhász Ferenc volt az utolsó lírai óriása irodalmunknak.

(Az Ön írása pedig az egyetlen nekrológ, amely megértett valamit a költőfejedelem zsenialitásából. Gratulálok, megindító volt olvasni.)

batiszkáf · http://batiszkaf.blog.hu 2015.12.04. 20:12:32

@Lord Meldrum: Réz Pál jegyezte meg nemrégiben (márpedig ő igazán ért a dologhoz), hogy a kortárs magyar irodalom nem olyan jó, nincsenek kiugró tehetségek. Juhász halálával talán egyetlen olyan költő maradt a porondon, akit valóban kiemelkedőnek lehet minősíteni. Tandori Dezsőről van szó, a posztmodern atyaúristenéről. Én személy szerint kedvelem őt, írt valóban nagy verseket, jobb pillanataiban megcsillant valamit a Pilinszky-, Nemes Nagy-féle újholdas szellemiségből. (És azt se felejtsük el, mennyi kiváló fordítással gazdagította a magyar kultúrát.) Az viszont bosszantó, ahogy a jelentős részben az epigonjaiból álló irodalmi szekta bálványozza őt, és az általa képviselt írói szemléletet megkérdőjelezhetetlennek minősíti. Így történhet meg, hogy az olykor valóban öncélúságba és önismétlésbe csapó juhászi költészetet egy gúnyos félmosoly kíséretében meghaladottnak titulálják és félresöprik, míg a legalább annyira öncélú és önismétlő Tandorit (elég csak azokra az olvashatatlan fércművekre gondolni, amiket az utóbbi években publikál) felmagasztalják.

Venesz 2015.12.05. 19:04:46

Költőóriás távozott, de csak a teste.